2016. ápr 29.

De mit nézzek a Youtube-on? #1 - Hope for Paws

írta: Jin_Ke (Fotelkommandó)
De mit nézzek a Youtube-on? #1 - Hope for Paws

"Nem hagyunk állatot az út szélén"

Veled naponta hányszor fordul elő, hogy hosszú perceket, rosszabb esetben órákat töltesz a Youtube előtt és már azt sem tudod, hogy jutottál az épp aktuális videóhoz? Egyik ajánlóról a másikra kattintasz, és már el is repült az idő. Cikksorozatunkkal próbálunk olyan Youtube csatornákat bemutatni, ahol érdekes és tanulságos tartalmakkal találkozhatsz.

Hope for Paws

Azaz magyar fordításban, "Remény a mancso(oso)knak". (Hangzatosabb fordításokat is várunk). A Hope for Paws egy Los Angeles-i non-profit állatmentő szervezet, melyet Eldad és Audrey Hagar alapított 2008-ban. A kezdetekben egy abszolút lokális szervezet voltak, csupán pár támogatóval. Bejelentések alapján mentették az utcán kóborló állatokat. A mentést követően minden kutya kórházi kezelést kapott, majd önkénteseknél töltött rehabilitáció után lépett gazdikereső státuszba. Több ezer ilyen szervezet működik a világon, megegyező, vagy hasonló tematika alapján. Eldad-ék azonban egy idő után minden mentésükről alaposan dokumentált és megható videókat kezdtek készíteni és készítenek a mai napig. A "világhírt" is ezek a korai videók alapozták meg számukra, és mind a régi, mind pedig az újabb feltöltések látogatottsága is napról napra nő, ezzel segítve őket ahhoz, hogy minél több támogatáshoz juthassanak. Az állatmentő házaspár a viszonylag hirtelen jött "sikerek" ellenére, a mai napig ugyanabban a hitben és ugyanazzal a dinamikával menti az utcán élő kutyákat, mint 2008-ban a szervezet alapításakor tették, akkor még a mostani támogatások töredékéből. Szomorú, hogy ezt ki kell emelnünk, de sajnos itthon is találunk erre bőven ellenpéldát.

Miért ilyen sikeresek a videók?

A videók mind érzelmileg, mind pedig vizuálisan baromi erősek. Bevallom őszintén, felnőtt férfi létemre már nem egy videót bőgtem végig, pedig nem tartom magam egy érzelmileg gyenge fickónak. Részt vettem már nem egy állatmentésben jómagam is, illetve, tudom, hogy akik itthon is ebben a hivatásban élik mindennapjaikat, rendszeresen látnak élőben hasonló nehéz helyzeteket, de ezek a videók valahogy mégis átütnek egy falat. Különböző államokban, városokban láthatunk egészen elképesztő állapotú és borzalmas helyeken tengődő kutyákat, melyeket Eldad fajtától és termettől függetlenül, rendíthetetlen nyugalommal és nem kis szakértelemmel fog be. 

men-elad-hagar-010314.jpg

(kép: http://www.jewishjournal.com)

Hosszú oldalakat írhatnék ennek a brilliáns izraeli fickónak a munkájáról és módszereiről, de leírva sosem tudnám visszaadni azt az élményt amit a videók nyújtanak, ezért csak bemásolok egy riportrészletet (saját fordítás) és két szívszorító videót a sok közül:

A riportot a moderndog magazine készítette. A teljes cikket eredeti nyelven az alábbi linken olvashatjátok:

http://moderndogmagazine.com/articles/hope-paws/38502 

MD: Olyan rémült kutyákat is be tudsz fogni, akiknél mások kudarcot vallanak. Mit gondolsz, a megfelelő technika miatt sikerül, vagy mert természetadta tehetség, hogy kommunikálni tudsz ezekkel az állatokkal?

EH: Izraelben nőttem fel és azóta szeretem az állatokat, mióta csak az eszemet tudom. Nagyon jól improvizálok a mentések közben. És nagyon türelmes is vagyok. Minden mentés különböző tecnhikát igényel, hiszen minden mentésre váró állat is más. Mindig új ötleteket kell találnom arra, hogy befogjam a kutyákat. Van, hogy hálót használok, ketreccsapdákat, hordozható kerítéseket, de van, hogy elég a sajtburger is...

MD: Volt már, hogy féltél valamitől egy mentés alatt?

EH: Van bennem egy egészséges félelem az állatokkal kapcsolatban. Amikor sarokba vagy szorítva egy állattal, legyen az akár egy pit bull, egy németjuhász, vagy egy dühös macska, akkor benne van a rizikó, hogy megharap. Éppen ezért próbálok mindig óvatosan közelíteni. Néha nagyon durva utcai bandák könyékein dolgozunk Los Angelesben. Hogy az emberektől is félek-e? Katona voltam az izraeli hadseregben, megtanultam, hogy mindig nézzek a hátam mögé.

MD: Amikor megalapítottátok az egyesületet, gondoltátok volna, hogy a videóitok a világ több országában is ilyen népszerűek lesznek?

EH: Á, egyáltalán nem. Nagyon kis helyi mentő egyesületként kezdtük. Kicsi és csendes erőfeszítés volt ez akkor.

MD: Mit gondolsz, eljön egyszer az az idő, amikor nem lesz szükség ilyen egyesületekre, mert az emberek nem fogják kidobni az állatokat az utcára?

EH: Gyűlölöm ezt kimondani, de valószínűleg sosem. A legjobb amit el tudok képzelni, hogy egyszer lokálisan minimalizálni tudjuk a problémát. Los Angeles környékén például az elmúlt években érezhető, hogy kevesebb állat kerül az utcákra. Szóval valami javulás látható.

MD: Hányszor haraptak már meg mentés közben?

EH: Egy kezemen meg tudom számolni. És még az összes ujjam meg van :)

 

 

A hazai állatvédelem helyzetéről, és különböző állatvédő szervezetek, illetve magánszemélyek közötti széthúzásról most nem szeretnénk beszélni. Ez majd egy következő cikkünk témája lesz.

Szólj hozzá

kult