2016. jún 09.

Bone Tomahawk - Mikor nem számítasz rá - kritika

írta: AnthonyStark
Bone Tomahawk - Mikor nem számítasz rá - kritika

Vannak örök érvényű igazságok a világban. A fű a nap felé terem a földön, a papok szeretik a kisfiúkat, és a cikk írója imádja a westerneket. Szóval elég nagy előnnyel indult a Csontok és skalpok, hiszen manapság nem vagyok elkényeztetve a műfaj szerelmeseként. Megmondom őszintén, úgy futottam bele a fenti filmbe mint Pataki Attila az ufókba. Ritkán tud meglepni mozi, hiszen mint filmszerető ember, előre ellenőrzöm mit is nézek meg és ez nem volt másként ezzel a filmmel sem, de ezt tettem négy hónappal ezelőtt, így mára el is felejtettem mire is számíthatok. Így szinte mindenfajta előítélet, vagy bármi befolyásoló tényező nélkül ültem le westernt nézni. Milyen jól is tettem...A filmben szereplő emberek nagy részét már láttuk valahol. Kit filmekben, kit sorozatokban, de egy közös bennük, mindannyian szebb karrier előtt álltak 10-20 évvel ezelőtt. Matthew Fox például számomra érthetetlenül mellőzött a Lost óta. Aztán ott van Patrick Wilson a Watchmen Éji baglya, és mostanában Hollywood ügyeletes démonírtó horror színésze. (Nem mellékesen William Fichtner után a második legnagyobb homlokkal rendelkező színész a filmek fővárosában) David Arquette-ről nem is beszélve... Alapvetően minden adott volt ahhoz, hogy egy ZS-kategóriás, kicsit vicces, kicsit bárgyú mozi süljön ki ebből, de az elsőfilmes S. Craig Zahler rendkívül ügyesen, és stílussal építette fel ezt a filmet, így lopva be magát a szívembe azonnal.

quad_bone_tomahawk_sml.jpg

Mérsékelten spoileres alapsztori

Purvis (David Aqruette) a vadnyugaton próbál boldogulni (miután Hollywoodban nagyjából a kutyának sem kell, én is foglalkozást váltanék...) másodmagával, kisebb-nagyobb sikerekkel. (Értsd, elvágják az utukba kerülők nyakát és elveszik mindenüket) Igen ám, de a mostani alkalommal egy kedvencek temetője szerű helyre tévednek, ahol a társát expeditíven likvidálják az ottani rejtett erőforrások. Miután szegény Purvis elveszíti a haverját, gyorsan menekülőre fogja, mielőtt még ő is tűpárnává válik, így a legközelebbi kisvárosba eszi a fene gyors léptekkel. Ahol a Hateful Eight forgatásáról, kosztümöstől, hanghordozásostul, és szakállastul átsétáló Kurt Russel sheriff Arquette barátunk hétfőjét még rosszabbá teszi, mivel lábon lövi a gyanús idegent egy rövid párbeszéd után. Hívják is a helyi doktornénit hogy a fogdában ápolja már le a sebesültet, hogy majd utána felakaszthassák... Az éjszaka azonban váratlan fordulatot vesz, mivel a fenti indiánok rossz szemmel nézik, hogy a temetkezési helyüket meggyalázták, így elrabolják az éj leple alatt a "lábadozó" (hehe) Purvist, a kisváros bájos doktornénijét, valamint a helyettes sheriffet. Reggel a sheriff megriadva konstatálja az éjszaka történéseit és azonnal mentőexpedíciót tervez, amire már jelentkezik is Matthew Fox, a mostanában démonokkal viaskodó Patrick Wilson, valamint a vésztartalék seriff helyettes. A városban élő indián úriembert megkérdezve kiderül, hogy az elrablók nem indiánok, mint inkább barlanglakó elmebeteg ősemberek, és tájékoztatja az épp indulásra készülő társaságot, hogy ő ugyan kurvabiztosan nem fog velük menni, mert annál fontosabb neki az élete... Több infót pedig nem kaptok, mert még a végén nem néznétek meg...

bone-tomahawk-xlarge.jpg

Konklúzió

A filmben van minden, ami kellhet egy vadnyugati filmbe. Gyönyörű tájak, vágtató cowboyok, pisztolypárbaj, indiánok. Meg aztán skalpolás, hosszában ember szétvágása, és igazi horror műfaj adta lehetőségek. Az alapvetően mostohán bánt western műfajjal nagyon jót tett Craig Zahler. A film eléri azt, hogy ne csak elkezdj aggódni a szereplőkért, hanem azt is hogy fényes nappal a frászt hozza rád. Kevés film van, ahol nem lehet kiszámítani, hogy mikor üt be a "szar", és meglepődve konstatálod hogy hééé, a bácsi fejéből miért áll ki egy állat kifaragott állkapcsa? Zahler munkáján érezhető némi nemű Tarantinós hatás, ami az esetek többségében nagyon jót tett a párbeszédeknek, és annak, hogy megteremtse a megfelelő "kémiát" a szereplői között. Van egy olyan érzésem, hogy az úriember nevét ennél nagyobb volumenű filmeknél is láthatjuk majd a későbbiekben. Próbálnék én rosszat mondani a filmről, de túlságosan örülök annak, hogy két ilyen műfajból összegyúrt filmet, stílusosan, és érdekesen készítettek el Hollywoodban. A film nem tökéletes, de eredetibb, és érdekesebb mint a manapság készülő filmek nagy része.

high-def_digest_blu-ray_bone_tomahawk_kurt_russell_patrick_wilson_matthew_fox_5.jpg

Összességében, aki szereti a horrort és a westernt, az azonnal tekintse meg ezt a szerelemgyereket, hiszen egyikből sem készül külön-külön túl sok maradandó manapság, pláne nem ezek légyottjából.

Szólj hozzá

film