A Breaking Bad által hagyott űrt betöltendő a fenti huncut fiatalember úgy gondolta, hogy megér egy misét - saját sorozatot ebben az esetben - a BB-ben megismert simlis, majdnem minden szar helyzetre reagálni képes ügyvéd. Milyen igaza lett...ezúton is köszönjük neki.

Bár hazudnék, ha azt mondanám, hogy a Breaking Bad-ből a végletekig idegesítő Marie-n kívül, lett volna-e legalább még egy olyan ember akiről ne tudnám, vagy ne akarnám elképzelni azt, hogy egy saját sorozatot kapjon a jövőben.

Örömmel nézném, a Pollos Hermanos étteremlánc felvirágzását, és a Gus Fring életét bemutató sorozatot. Vagy esetleg a Mexikói ikrek, és a Salamanca vonalat "kibontva" a mexikói oldalról mutathatnák be a történetet. 
Na, de elég a mocskos fantáziálásból, nem ezért vagyunk itt, hanem azért, hogy átbeszéljük a Better Call Sault, ami bár nevében hordozza a főszereplőt, egy másik, számomra legalább annyira érdekes, - ha nem érdekesebb - karaktert is bemutat, aki a Breaking Bad-ben Mike Ehrmentrautként vált ismertté. Meg mernék esküdni, hogy itt legalább annyira hallgattak a készítők a nézőkre, mint amennyire a jó megérzésükre. Hiszen az első évadban nem volt annyira fajsúlyos Jonathan Banks szerepe, de ez a második évadra elég érdekesen megváltozott, és szinte fele-fele arányban osztoznak a screen time-on Bob Odenkirkkel. Ha saját ötlet, akkor azért, ha hallgattak a nézőkre, akkor azért jár egy nagy pacsi. A sztorit pár sorban lehetetlen leírni. Mivel Gilliganék hatalmas erénye már a Breaking Bad-ben is az volt, hogy bár megpróbálhatod leírni egy sajtcetlire a történetet, a milliomod részét nem tudod vissza adni azzal, mert itt a cselekmény a karakterfejlődéseken keresztül halad előre. Leírhatod, hogy egy rákkal küzdő tanár, a családjának jövőjét biztosítandó elkezd kristály meth-et főzni, egy folyamatosan pofázó sráccal a környékről, de ez nem adná vissza azt, amilyen mélységet voltak képesek belevinni egyes helyzetekbe. Abszurd, és fordulatos szituációk követték egymást folyamatosan és ebből a szempontból nem különbözik a Better Call Saul sem az elődjétől, bár itt érzésem szerint Gilligan megkapta azt a szabad kezet, amire minden rendező vágyhat. Már a BB-ben is voltak olyan rövidebb időszakok, amikor két légy párzása is akciódúsabb lett volna mint egy-egy jelenet a sorozatban, de itt aztán végképp kiteljesedhet a rendező. Magával ragadó az a kifinomult, csigalassúságú történetvezetés, és karakterépítés, ami szinte csak Gilligan-re jellemző. A problémákat, egyszerű metaforákon keresztül mutatja be, és teszi ezáltal igazán emberközelivé a helyzeteket, és egy idő után már nem csak a főszereplőt idegesíti a tény, hogy a vadiúj mercijébe a pohártartó nem elég nagy, így nem fér bele a kedvenc kávés termosza...Hanem téged is, és szeretnéd vele együtt kitépni a középkonzolból azt a pici, aránytalan német műanyag darabot...

Mint már említettem, a sorozat főleg két szereplőre épül, Jimmy-re - Saul Goodman -, aki a családja fekete báránya, a munkáját semmibe veszik, és úgy általában mindenkiből ellenszenvet képes kiváltani egy kérész életciklusának százada alatt. Bár itt még csak nyomokban tartalmaz Jimmy McGill, Saul Goodmant, de azért már fel-felsejlik az a dörzsölt, minden hájjal megkent szemétláda, akit megismerhettünk a BB-ben.
A másik pillére a sorozatnak, Mike, a grumpy ex zsaru, akinek egyetlen vágya, hogy a menyét, és unokáját olyan anyagi háttérrel lássa el, hogy ne kelljen semmiben hiányt szenvedniük, és hogy ezt elérje, nem riad vissza olykor a bűn elkövetésétől sem.

Jonathan Banks filmográfiáját böngészve nem találunk túlságosan sok kiemelkedő munkát. Számomra két filmből maradt meg. Az Airplane-ből, valamint a Beverly Hillsi Zsaru első részéből. Ott ő alakította a főgenyó jobbkezét, aki hobbiból általában Eddie Murphyt egrecíroztatta. A lényeg amire ki akarok lyukadni ezzel az az, hogy 1947-ben született, és most, közel 70 évesen jutott el oda, hogy igazán megmutathatta, hogy mit is tud igazán egy komoly szerepben. Igazi mély fájdalom, és szenvedés tükröződik a játékában, olyasfajta színjáték ez, amit ritkán lát az ember. Ugyanebben a korban Pacino és DeNiro saját magukból csinálnak hülyét egy-egy ótvar vígjátékban, így külön üdítő ilyesmit látni manapság. Szívem szerint a kisöreget két percenként megölelgetném a játékáért, és csak remélni tudom, hogy az elkövetkezendő években elhalmozzák szerepekkel, mert ezt a színészi játékot látva, Hollywood szégyene lenne ha nem használnák ki.

A már fent említett Gilligan-es stílus, és olykor nevetségesen lassú jelenetek, valamint a karakterfejlődés ily furcsán történő bemutatása az erre fogékonyakat magával fogja ragadni. - Akárcsak tette ezt velem is - aki viszont már a Breaking Bad-ben is nehezen viselte az ilyesfajta ábrázolásmódot, az tökön fogja szúrni magát, így nekik javasolt a testi épség megőrzése érdekében távol maradni a sorozattól.

Természetesen a sorozat nem áll meg két évad után, már készül a harmadik, ami remélhetőleg továbbviszi ezt a stílust, és rendkívül magas színvonalat. Nem mellékesen pedig előtérbe helyezi azokat a karaktereket, akikre érthető módon nem volt idő a Breaking Bad-ben igazán megmutatni.